Ma olvastam ki Gárdonyi Gézától A láthatatlan ember-t. Huh. Hát szerintem zseniális. Először nem akartam elolvasni, mivel tartottam attól, hogy uncsi lesz, mint például az Aranyember, Jókaitól. Nem kritizálni akarok, hanem ajánlani, csak egy kis figyelmet kér a regény semmi mást, mivel régi stílusa néhol megnehezíti az olvasást. Van benne szerelem, harc, gyötrődés, reményvesztettség és bizakodás. Nagyon érdekes volt a sok fordulat, a több szálon futó cselekmény, na és
persze a hunok. Szeretem az Attiláról szóló történeteket, úgyhogy ez
telitalálat volt. Zéta írja le nekünk a történetet, aki a római Priszkoszt kísérve jut el a hun hazába. Innentől kezdve aztán rengeteg esemény zajlik, és Zéta, ha néha el is kerül onnan, mindig visszatér a szeretett hun földre. Hiteles leírásokkal és szem elé kerülő eseményekkel fűszerezte meg Gárdonyi a művet.
"...S bizony mondom: nem ismer engem senki… Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése