Élményeim

Még májusban voltam Svájcban. Az első kerületi zeneiskolába járok, és egy nagyon aranyos és jó fej tanár tanít engem. A másik iskola ahol tanít, az a hatodik kerületi, és ott szerveztek egy svájci utat. A tanár úr hozta a híreket és hívott több hónappal előbb és - természetesen - szívesen beleegyeztem. Megbeszéltük a darabokat, amiket játszottunk kint és elmondta a próbákat. Az első próba előtt sok-sok apró lepke repkedett a gyomromban; nagyon izgultam: kik lesznek, mi lesz ott. Amikor bementem a próbaterembe, sok mosolygós és kíváncsi fej fogadott. Egy kicsit meg voltam illetődve, ezért nem sokat társalogtam,de aztán a próbák folyamatosan elteltek, mi pedig egyre jobban összebarátkoztunk. 

Az indulás napján is előkerültek valahonnan a lepkék, de az én drága nagy dumás apum segített, hogy megnyugodjanak a pillangók. Egy kisbusszal mentünk, aminek nagyon érdekes rendszáma volt. Ez nagy élményként maradt mindenkiben.

A rendszám...

Az út hosszú volt és kényelmetlen, de ezek ellenére megtaláltuk a hangulatot és sokat beszélgettünk, viccelődtünk. Emlékszem, már majdnem elaludtam, de pont akkor megálltunk tankolni stb. A friss levegő felébresztett, és hajnali kettőig, vagy még tovább idióta favicceket meséltünk egymásnak - alvás helyett. 

Amikor már Svájcban voltunk nagyon szép idő volt. Megreggeliztünk, majd tovább indultunk.

Több óra után végre megérkeztünk a célhelyre, Enney-be.

Csodálatos volt az a picike város. Tipikus kinézetű házikók voltak és szép tisztaság. Mivel ez húsvét hétfőn volt, a fiúk jó kis hideg vízzel meglocsoltak minket, egy rövidke városnézés után. Útközben találkoztunk egy kutyussal, akit elneveztünk Hurka Gyurkának. Randa volt, de okos! 

Végre megérkeztek a svájciak is, és a főszervező, azaz Martin Frey kitalálta, hogy legyen egy reggeli próba. Nagyon kiakadtunk, mert 10 óra utazás után csapzottan, evés-ivás nélkül most még zenéljünk is. Hulla fáradtak voltunk, de azért a próba megtörtént. Amikor mindenki elhelyezkedett, akkor a svájciak kedveskedtek egy kis zenével. Eljátszották a Magyar Himnuszt csárdáshoz hasonló pattogással. Aztán még aznap este beszélgettünk velük, és megkérdezték a Himnusz szövegét. Miután elmeséltük nekik, kissé kínos fejjel - valószínűleg - azon gondolkodtak, hogy "lehet, hogy ezt nem ilyen vidáman kellett volna eljátszani.." Na, de ezt később.

Próba után ebédelhettünk. Ez a magunkkal hozott, fóliában párolt, 10 órát álló szendvicset jelentette, meg némi répát és almát. De mivel mindenki farkas éhes volt, ezért valósággal habzsoltuk ezeket a műanyag ízű falatokat. Ebéd után felmentünk a szobákba és kipakoltunk. Mindenki jól bekuckózott, majd lementünk megbeszélni a próbákat.

Tulajdonképpen minden nap ezt csináltuk, persze nem répát ettünk, hanem mindig valami finomságot. Két anyuka és egy 19 éves lány főzött. Voltak szokatlan ízek, de mindig elláttak valami finom-finom étellel. Étkezés előtt mindig valaki megterített, majd evés után leszedte a terítéket, majd közösen elmosogattunk. Az egyik svájci anyuka kérdezte, hogy a mi táborainkban is segítünk e mosogatni. Hát.. Én meg elmeséltem neki, hogy nem mi terítünk, nem mi mosogatunk és általában valami olcsóbb étterembe megyünk. De nagyon jó volt törölgeti és beszélgetni. Mosogatás után kaptunk savanyú gumicukrot, amitől kék lesz a nyelved. Nagyon buli volt.
Napi több órát próbáltunk, alig volt pihenés, mindenki be volt táblázva. Ezek miatt nagyon jól estek a kikapcsoló programok. (városnézés, múzeum stb.)

Az esték mindig nagyon jó hangulatban zajlottak. Volt amikor koncerteztünk (ez amolyan próba fellépést jelent), táncoltunk, hülyéskedtünk, tehát el voltunk látva programmal és senki sem unatkozott. Martinnak meg minden baromságot és csúnya beszédet mondtunk, de ő meg nem értette és furán nézett, de legtöbbször csak mosolygott, vigyorgott, mintha kedveset mondunk volna neki, ő meg értené. Ari volt.. Ha találkozom a többiekkel, akkor ez még mindig favorit téma.

Az egyik nap kimentünk focizni - szakadó esőben. Konkrétan ömlött ránk a víz, de minket nem tántorított vissza. Néhány svájci is jött. Olyan jót játszottunk, hogy szinte el is felejtette mindenki, hogy elázott. Amikor hazamentünk természetesen mindenki kirakta a cipőjét szárítani. Le is vagyunk fotózva, ahogy az elázott hajunkkal és melegítőnkkel vigyorgunk egymás hegyén hátán. Nagyon finom vacsora fogadott minket fürdés után. Lehetett olvasztani sajtot, majd ezt rátenni főtt burgonyára. Hozzá babakukorica, meg valami különleges, ketchuphoz hasonló trutyi.

Egyik nap mentünk csokoládé múzeumba. Nagyon érdekes dolgok voltak a csokoládébabbal kapcsolatban, majd végül beléptünk egy terembe, ahol mini csokikat gyártott egy gép, azokat pedig egy tálcára pakolta, és marék számra lehetett eltenni. Jól beettünk, de nem kellett volna, mert a következő terem egy csokikóstoló terem volt. Rengetegféle csokoládét raktak ki és mindegyiket végig lehetett kóstolni - akárhányszor. Aztán ha az egyik tálca üresen állt, a csaj fogta és elővett egy ugyanakkora tálca bonbont! Sajnos a végére már nem értem el, mert tele lettem. Volt egy nagy csoki bolt, és rengeteg mindent lehetett ott kapni. Vettünk néhány dolgot szuvenírként, majd átmentünk egy sarki boltba. Én ott betömtem egy vizes jégkrémet. Nagyon sokat segített a csokik megemésztésében.

A csokimúzeum

Ilyen és még ezer hasonló bonbonos tálca

Az első koncertünk egy öregek otthonában volt. Jól sikerült, nagyon örültek nekünk az idősek. Egy kis meglepetés uzsonnával kedveskedtek nekünk.

Voltunk sajt múzeumban is. Hatalmas, 1 méteres átmérőjű sajtok voltak mindenfelé. 

Az utolsó, azaz a főkoncert Ahswill-ben volt. A ház előtt találtunk egy ugróiskolát, természetesen mindenki kipróbálta. A koncert remekül sikerült, látszott rajta a több napi gyakorlás és az igyekezet, és Martin felvette az előadásainkat, így tudott szerkeszteni egy CD-t, amin rajta van minden. Olyan jó volt visszahallgatni! :-) Nagyon nagy bulit, majd egy fergeteges vacsorát csaptunk. Amikor kijelentették a legszörnyűbb szót (indulunk), akkor mindenki  lefotózkodott a svájciakkal. Majd egy utolsó puszi és bepakoltunk a kisbuszba. Énekeltünk egy dalt nekik és nagy fájdalomra elindultunk. Azt elfelejtettem említeni, hogy nagy szerepet töltött be a Phineas és Ferb és a Spongyabob Kockanadrág főcímdala, ugyanis azt mindenki torokból énekelte mindig, bárhol is voltunk. Idősek otthona előtt, focizás után, vacsinál, buszon. Mindenhol.

Nagyon sok élményem van Svájccal kapcsolatban, és nagyon hálás vagyok a tanáromnak, hogy hívott!

És végül: ahogy Rita barátnőm mondaná: "A fekete bárány itt csak nézőpont kérdése!"